Számolatlanul öntik a közpénzt Rogánék a New Land Media nevű fideszes cégbe

Számolatlanul öntik a közpénzt Rogánék a New Land Media nevű fideszes cégbe

Balásy Gyula fideszes vállalkozó cégének forgalma tavaly 70,3 milliárd forintra nőtt, ami 18 milliárddal több mint 2018-ban. A tulajdonos 4 milliárd forintos osztalékot vesz ki a vállalatból.

Ez az a vállalat, amely 2018. óta gyakorlatilag minden kormányzati propagandára vonatkozó tendert megnyert, még fideszes konkurensei sincsenek. A cég 2013-ban még mindössze 800 ezer forint nyereséget termelt, míg a tavalyi évben majdnem 6 milliárdot. Balásy Gyula ezzel már majdnem olyan tehetséges cégvezető, mint Mészáros Lőrinc, akiről nemrég kiderült, hogy megszázszorozta cégének bevételeit.

via

A Balásy-cégbirodalom egyébként már a rendezvények irányába is kacsintgat, nem kizárólag sorosozós plakátokkal foglalkoznak. Nemrég derült ki, hogy a raktárkoncertek (hazai zenészeket megsegítő kormányzati csomag) lebonyolítását és reklámozását is a Balásy Gyula érdekeltségei közé tartozó Lounge Group-ra bízza a Fidesz-kormány.

Balásyról és a megbízásairól már több cikket is írtunk, ezeket ajánljuk:

Messenger csatorna

Iratkozz fel
és küldjük a lényeget!

Feliratkozom
  • 2020.10.20

Lázár bemutatta, miért alkalmatlan Orbán miniszterelnöknek

Azzal, hogy Mészáros és Simicska féle pénznyelőkkel veszi magát körbe Orbán, képtelen stabilan működő kormányt fenntartani. Mutatjuk, miért:

  • 2020.10.20

Müller Cecília beismerő vallomása: gyalázatos a fideszes válságkezelés

A jachtminiszter Szijjártó Péter vett 20 ezer lélegeztetőgépet 300 milliárdért. De minden második ember meghal, aki felkerül rá. Inkább a fertőzés megállítására és a tesztelésre kellett volna költeni, nem összevásárolni egy csomó lomot.

  • 2020.10.20

Évi legfeljebb 44 nap kirendelést tenne csak lehetővé a MOK

A Magyar Orvosi Kamara közzétette azokat a pontokat, amiknek teljesülnie kell ahhoz, hogy ne fogyjon el az orvosok nagy része az országból.