Több, mint 50 kilométert kellene utazni a fővárosi Szentkirályi utcai ügyeleti központig, hogy biztosan betömjék a fogad.
Ha valakinek nagyon sürgős, a legjobb, ha vonatra száll, és meg sem áll a fővárosi Szentkirályi utcai ügyeleti központig, ott mindig van ellátás.
- mondta Nagy Ákos, a Magyar Orvosi Kamara alelnöke.
Ha tehát a Velencei tónál egy ott nyaralónak vagy egy helyi lakosnak augusztus 19-én délután elviselhetetlenül megfájdul a foga, szépen felül a vonatra és elzötyög Budapestre a Szentkirályi utcába? Az út több, mint 50 kilométer, még kocsival is majdnem egy óra (ha épp nincs dugó az M7-en), nem beszélve arról, micsoda kínokat kell kiállni közben. Ez komoly?
Nos igen. Orbán Viktor 10 éves uralkodása oda vezetett, hogy nem lehet finanszírozni az ügyeleteket. 6 megyében nincsen fogorvosi ügyelet: Fejér mellett Csongrád-Csanád, Somogy, Győr-Moson-Sopron, Tolna és Veszprém megyékben egyetlen tb-szerződött ügyelet sincs.
Mindössze 1400 forintos órabérből kellene az önkormányzatoknak fenntartani a rendelőket. Az Orbán-csomag azonban a bevételeik elvonásával legatyásítja az önkormányzatokat, így egyre kevesebb helyen lesz pénz erre.